Hírek

Légy JELen!

Légy JELen! Magyar jelnyelvi műhelyfoglalkozás az ELTE BTK MNYFI Magyar jelnyelv
specializációjával és az NYTK Többnyelvűségi és Edukációs Nyelvészeti Kutatócsoportjával
a 2023-as Egyetemi Anyanyelvi Napok keretében

A Nyelvtudományi Kutatóközpont Nyelvtechnológiai és Alkalmazott Nyelvészeti Intézet
Többnyelvűségi és Edukációs Nyelvészeti Kutatócsoportja az ELTE BTK magyar jelnyelvi
specializációval közösen 2023.04.18-án az ELTE BTK Egyetemi Anyanyelvi Napok 2023-as
programsorozatának keretében jelnyelvi műhelyfoglalkozást tartott. Az érdeklődők négy állomást
magába foglaló, kiscsoportos, interaktív feladatokon, tematikus és érzékenyítő kvízeken,
játékokon keresztül ismerkedhettek a magyar jelnyelvvel, a siket közösséggel, Magyarország
harmadik legnagyobb nyelvi és kulturális kisebbségével, a nagyothalló közösséggel, valamint a
többnyelvűséggel. Betekintést nyerhettek továbbá az ELTE BTK-n működő magyar jelnyelv
minor működésébe, a Többnyelvűségi és Edukációs Nyelvészeti Kutatócsoport korábbi Esély-
projektjeinek eredményeként online elérhető jelnyelvi szótáraiba, a szótárakhoz kapcsolódó
fejlesztési, kutatási munkálatokba.

A rendezvény állomásai az alábbi tematikákat ölelték fel: 

  • Jelnyelvi, siket kulturális érzékenyítő interaktív kvíz
  • Interaktív ismerkedés a TENyEK edukációs nyelvészeti projektjeiben készült online jelnyelvi szótárakkal és a szótári munkálatokkal
  • Ismerkedés a TENyEK korábban lezárult edukációs nyelvészeti projektjeiben készült jelnyelvi meseadaptációkkal, a meseadaptációkon keresztül a magyar hangzó nyelv és a magyar jelnyelv nyelvészeti különbözőségeinek bemutatása játékos, interaktív feladatok keretében
  • Tematikus kvíz a siketek és a nagyothallók közösségéről

Munkatársaink, oktatóink közül kiállítók voltak:

  • Babutsán Rita (NYTK TENyeK – BGéSzC Eötvös Loránd Technikum – ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola)
  • Bartha Csilla (NYTK TENyeK – ELTE BTK)
  • Hattyár Helga (NYTK TENyeK – ELTE BTK)
  • Nagyné Kiss Anna (ELTE BTK)
  • Sztari Bernadett (NYTK TENyeK – ELTE BTK)
  • Tima Péter (NYTK TENyeK)
  • Tücsök Dorottya (NYTK TENyeK – ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola)

„A mi mesevilágunk” – mesepályázat ünnepélyes eredményhirdetése

A Nyelvtudományi Kutatóközpont Többnyelvűségi és Edukációs Nyelvészeti Kutatócsoportja 2022.12.14-én megtartotta az Erasmus +: Romani Digitális Tudástér: Innovatív romani–magyar digitális oktatási-kulturális kompetenciafejlesztés és segédanyag-csomag létrehozása regionális modellek alkalmazásával (2020-1-HU01-KA226-SCH-094146) című projekt keretében szervezett meseíró pályázatának ünnepélyes eredményhirdetését. Az esemény online formában (Zoom platformon) került megrendezésre, amelyen részt vettek a pályázók, felkészítő tanáraik, mentoraik, a nemzetközi partnerség képviselői, munkatársai és a zsűri tagjai. A rendezvényt prof. dr. Prószéky Gábor, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatója nyitotta meg. Ezt követően Rézműves Melinda zsűrielnök beszédet mondott a mesék kulturális és pedagógiai szerepéről, a pályamunkákról és a meseíró pályázat részleteiről. A rendezvényen Sebők Mária élőszavas mesemondását követően a pályázók olvasták fel saját pályamunkáikat, illetve munkáikból szemelvényeket, bemutatva a résztvevők számára alkotásaikat. Egymás pályaműveivel Babutsán Rita vezetésével a munkákhoz kapcsolódó online játékos feladatokon, interaktív kvízeken keresztül ismerkedhettek tovább a rendezvény résztvevői. Az ünnepélyes eredményhirdetés során a zsűri elnöke értékelte és ismertette a 7–11 éves és a 11–16 éves korcsoportban, egyéni és csoportos pályázói kategóriában helyezést elérő 31 tanuló által beküldött pályázatokat, az egyes kategóriák pályamunkáinak helyezéseit, a helyezések mellé járó díjakat, okleveleket, a pályázók mellett méltatva felkészítő tanáraikat, mentoraikat, akik e munkájukért személyre szóló elismerő oklevelet is kaptak. Az esemény zárásaként a résztvevők megosztották személyes érzéseiket, benyomásaikat a meseíró pályázattal kapcsolatban.

Nemzetközi partnertalálkozó a Nyelvtudományi Kutatóközpontban

2022.12.14-én a Többnyelvűségi és Edukációs Nyelvészeti Kutatócsoport nemzetközi partnertalálkozót szervezett az Erasmus +: Romani Digitális Tudástér: Innovatív romani–magyar digitális oktatási-kulturális kompetenciafejlesztés és segédanyag-csomag létrehozása regionális modellek alkalmazásával (2020-1-HU01-KA226-SCH-094146) című projekt keretében. A Nyelvtudományi Kutatóközpontban (1068 Budapest, Benczúr utca 33.) jelenléti formában megrendezett partnertalálkozón a nemzetközi stratégiai partnerség tagjai prezentációkon keresztül ismertették részletes helyzetjelentés formájában a projektben vállalt szellemi termékek létrehozásával kapcsolatos aktuális feladatok állását és az előrehaladást. Ezt követően megvitatták a megvalósítás során ez idáig felmerült, illetve a jövőbeni megvalósítást érintő kérdéseket, problémákat és ezek lehetséges megoldási útjait. A helyzetjelentések alapján az eredményes előrehaladás további biztosításához közösen, a partnerség minden résztvevője számára az egyes szellemi termékekre részletesen lebontva egyértelmű rész- és célfeladatokat és hozzájuk rendelt teljesítési határidőket határoztak meg.

Alkalmazott Névkutatás 2022 szimpózium: jelelő közösségek névadási és névhasználati gyakorlata

2022. október 10-én a Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke, az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete, valamint a Magyar Nyelvtudományi Társaság Alkalmazott Névkutatás 2022 címmel szimpóziumot rendezett a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán. A 2012-től évente megrendezett sorozaton az alkalmazott névtan számos különböző kutatási, alkalmazási területét képviselő meghívott hazai és határon túli előadóktól hallgathatnak tematikus előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket az érdeklődők.  Az idei, 11. alkalommal megrendezett szimpóziumon a Nyelvtudományi Kutatóközpont Többnyelvűségi és Edukációs Nyelvészeti Kutatócsoport és a kutatócsoporttal szoros együttműködésben álló Magyar jelnyelv specializáció (ELTE BTK) munkatársai, oktatói felkért előadókként vettek részt. A konferenciasorozat történetében első alkalommal, különálló szekcióban tematizálódott a jelelő közösségek névadási és névhasználati gyakorlata, amely nemzetközi vonatkozásiról Névadás és névhasználat jelelő közösségekben – Multimodális onomasztikai kérdések nemzetközi kutatások tükrében címmel Bartha Csilla és Hattyár Helga, a hazai aspektusú névadási, névhasználati gyakorlatokról Személy- és helynévadási gyakorlatok magyarországi jelelő közösségekben címmel Nagyné Kiss Anna és Sztari Bernadett tartottak előadást. A jelnyelvi szekció előadásainak hangzó magyar nyelvi és magyar jelnyelvi tolmácsolását Horváth Krisztina jelnyelvi tolmács biztosította.

A szimpózium szervezői: Bárth M. János (ELTE), Bölcskei Andrea (KRE), Farkas Tamás (ELTE) és Slíz Mariann (ELTE).

Az esemény részletes programja:

https://mnyfi.elte.hu/media/d4/5f/ddc399772c9ce96cf8ff292bdc4960a5b1861d214ac20268feebd9b31a07/Alkalmazott_Nevkutatas_2022_Meghivo.pdf

Kutatók Éjszakája a Nyelvtudományi Kutatóközpontban

2022. szeptember 30-án a Kutatók Éjszakája programsorozat keretében a Nyelvtudományi Kutatóközpont lexikográfiai, nyelvtechnológiai és szociolingvisztikai programokkal várta a tudomány és a kutatói életpálya iránt érdeklődőket, valamint mindazokat, akik aktívan bevonódva szerettek volna betekintést nyerni a kutatóközpont különböző nyelvészeti és multidiszciplináris kutatási területeibe, eredményeibe, gyakorlataiba. A rendezvényen a Többnyelvűségi és Edukációs Nyelvészeti Kutatócsoport Részvételi szociolingvisztika a gyakorlatban: edukációs nyelvészet kisebbségi közösségekkel címmel a magyarországi közoktatásban máig kevéssé látható kisebbségi nyelveket és használói közösségeit középpontba állítva, a magyar jelnyelv, a romani nyelv és változatai, valamint a siket, jelnyelvhasználó és romani közösségek köré szerveződő interaktív, gyakorlati modulokkal várta az érdeklődőket.

A kutatócsoport nyelvi laborjában zajló Jelnyelvi modul keretében az érdeklődők interaktív stúdiólátogatással egybekötve betekinthettek a labor technikai és fizikai kialakításába, valamint a stúdióvezető és vezető informatikus segítségével gyakorlati működés közben ismerkedhettek meg és vonódhattak be az itt folyó edukációs nyelvészeti kutatási-fejlesztési, valamint az adatkezelési, korpuszépítési munkálatokba. Ezzel párhuzamosan multimodális mutatványokon keresztül bepillantást nyerhettek a nemrégiben lezárult, kisebbségi közösségekkel együtt végzett Esély-projektek többnyelvű, multimodális oktatásnyelvészeti fejlesztéseibe, szakértő jelnyelvi tolmács és nyelvész vezetésével a siket közösségekről és a jelnyelvekről sajátíthattak el játékos formában tudományos tényeket a közhiedelemben előforduló gyakori tévhitek cáfolatával kiegészítve. Interaktív kétnyelvű feladatokban is próbára tehették tudásukat a résztvevők: asszociációs, terminológiai, párosítós feladatokban a jeltanulás mellett a magyar jelnyelv jelnyelvészeti, grammatikai sajátosságaiba is betekintést nyerhettek, valamint a gyakorlatban kipróbálhatták a szakértők moderálása mellett a valósidejű jelnyelvi stúdiófelvételt is.

A Romani modul keretében az érdeklődők a kutatócsoport munkatársainak és a Romano Glaszo – Emberi Hang Művészeti Csoport, valamint a Budaörsi Tanoda tagjainak élőzenei közreműködésével az Erasmus+: Romani Digitális Tudástér: Innovatív romani–magyar digitális oktatási-kulturális kompetenciafejlesztés és segédanyag-csomag létrehozása regionális modellek alkalmazásával (2020-1-HU01-KA226-SCH-094146) című projekt kutatási-fejlesztési munkálatain keresztül megismerkedhettek a cigány közösségek nyelvi és kulturális változatosságával, ennek fontos oktatási vonatkozásaival, a romani nyelvi repertoár sokszínűségével és vizsgálati módjaival, a két- és többnyelvűség szociolingvisztikai, kulturális, művészeti aspektusaival. Romani szakértők vezetésével interaktív, improvizatív és élménypedagógiai feladatokon keresztül az érdeklődők egyéni és csoportos formában is megmérethették magukat romani nyelvű nyelvtanulói feladatlapok, az Erasmus+ projekt keretében készült tanulástámogató, multimodális kétnyelvű szókártyák, cigány nép- és nyelvismereti prezentációval összekötött, valamint szociolingvisztikai, két- és többnyelvűségi kvízek és az élménypedagógiára építő többnyelvű dal- és nyelvtanulás, történet- és narratívaalkotás keretében.

Az esemény szervezői, kiállítói, előadói:

  • Bartha Csilla (NYTK TENyek – ELTE BTK)
  • Hámori Ágnes (NYTK TENyek – ELTE BTK)
  • Rézműves Melinda (NYTK TENyek)
  • Romano Glaszo – Emberi Hang Művészeti Csoport (művészeti vezető: Lakatos György)
  • Sztari Bernadett (NYTK TENyek – ELTE BTK)
  • Tarr Zoltán (NYTK TENyek)
  • Tima Péter (NYTK TENyek)
  • Tücsök Dorottya (NYTK TENyek – ELTE BTK PhD)
  • Vajda Melinda (NYTK TENyek – ELTE BTK PhD)

Köszönjük Vendégeinknek a látogatást, az érdeklődést, az aktív, bevonódó részvételt! Köszönjük minden Munkatársunknak a rendezvény szervezésében, megvalósításában való közreműködését! Kiemelten köszönjük a Romano Glaszo – Emberi Hang Művészeti Csoportnak, valamint a Budaörsi Tanoda tagjainak, hogy részvételükkel és autentikus művészetükkel nagyban hozzájárultak az esemény sikeréhez! Bízunk benne, hogy rendezvényünkön minden vendégünk megtalálta a tudományos érdeklődésének megfelelő programot, valamint bízunk benne, hogy találkozhatunk a jövő évi Kutatók Éjszakája programsorozaton is.

Az esemény leírása:

https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/nyelvtudomanyi-kutatokozpont/reszveteli-szociolingvisztika-a-gyakorlatban-edukacios-nyelveszet-kisebbsegi-kozossegekkel

A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.

Tudományos Diákműhelyek börzéje az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Tudományos hét című rendezvényén

2022. szeptember 26 és 29 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Hallgatói Önkormányzatának Tudományos Bizottsága Tudományos hét címmel programsorozatot szervezett az egyetem Múzeum körúti kampuszán. A Tudományos hét keretében szeptember 26-án 14:00 órától 17:00 óráig az érdeklődők a Nyelvtudományi Tudományos Diákkörök munkájával, kutatási területeivel, tudományos életével ismerkedhettek meg a műhelyeket képviselő oktatók és műhelytagok közreműködésével a Kari Tanácsteremben. A diákműhelyek bemutatkozó börzéjén részt vett a Két- és Többnyelvűségi Diákműhely is azzal a céllal, hogy népszerűsítse a szakmai műhelyt, valamint hallgatókat ösztönözzön arra, hogy tudományos munkáját a Két- és Többnyelvűségi Diákműhelyben kezdje meg. A Magyar jelnyelvi specializációval (ELTE BTK) és a Nyelvtudományi Kutatóközpont Többnyelvűségi és Edukációs Nyelvészeti Kutatócsoportjával szoros együttműködésben álló műhelyt Hattyár Helga, oktató, Tima Péter, szenior tag, Tücsök Dorottya, a műhely diáktitkára és Vajda Melinda képviselte. Az érdeklődők a személyes beszélgetések mellett interaktív kvízeken, prezentációkon és a műhely tudományos munkáját, életét bemutató brosúrákon keresztül ismerkedhettek meg a Két- és Többnyelvűségi Diákműhellyel. A rendezvényt nagy érdeklődés övezte, nagyszámú hallgató járta végig a börzén résztvevő diákműhelyek asztalait. A műhelyek bemutatkozó anyagaiból készül egy tudományos kisokos is, amiben a hallgatók minden lényeges információt egy helyen megtalálhatnak majd a diákkörökkel kapcsolatban.

Részvételi szociolingvisztika a gyakorlatban: Edukációs nyelvészeti kutatások és fejlesztések kisebbségi közösségekkel

Szervező: Többnyelvűségi és Edukációs Nyelvészeti Kutatócsoport
Időpont: 2022. szeptember 30. 16:00–19:00
Helyszín: Nyelvtudományi Kutatóközpont, Budapest, 1068 Benczúr u. 33.


Különleges magyar jelnyelvi és romani (cigány) nyelvi szakmai foglalkozásokra várjuk azokat, akik részvételi
kutatási módszereket kipróbálva szeretnék megismerni Magyarország nyelvi és kulturális változatosságát.
A 2022. évi Kutatók Éjszakája programsorozat keretében a Nyelvtudományi Kutatóközpont Nyelvtechnológiai
és Alkalmazott Nyelvészeti Intézetének Többnyelvűségi és Edukációs Nyelvészeti Kutatócsoportja a
nemrégiben lezárult, kisebbségi közösségekkel együtt végzett Esély-kutatások, valamint a jelenleg futó
Erasmus+ projekt köré szervezett bemutatók és interaktív, játékos szakmai foglalkozások keretében a
résztvevőket bevonva kívánja bemutatni elmélet és gyakorlat, kutatás, tanulás és oktatás átjárásait, s várja a
kutatóhely, valamint a részvételi szociolingvisztika, a kisebbségi közösségek, az edukációs nyelvészeti
kutatások és fejlesztések iránt érdeklődőket. A program két, a magyarországi közoktatásban máig kevéssé
látható kisebbségi nyelvet és használói közösségeit a középpontba állítva, egy romani és egy jelnyelvi modult
kínálva várja a látogatókat a Kutatóközpontban párhuzamosan két külön helyszínen.

Jelnyelvi modul:
 Stúdiólátogatás és ismerkedés a magyar jelnyelvvel: interaktív stúdiólátogatás a kutatócsoport nyelvi
laborjában. Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek egy nyelvészeti munkára alkalmas labor technikai
és fizikai kialakításába, interaktív módon ismerkedhetnek meg és vonódhatnak be az itt folyó
edukációs nyelvészeti kutatási-fejlesztési munkálatokba, valamint szakértő jelnyelvi tolmács
közvetítésével különböző interaktív feladatokon, játékokon keresztül ismerkedhetnek meg a magyar
jelnyelvvel.
Helyszín: földszint 18-as szoba

Romani modul:
 Tudomány, kultúra, művészet szinergiájában: az érdeklődők a kutatócsoport munkatársainak és a
Romano Glaszo – Emberi Hang Művészeti Csoport, valamint a Budaörsi tanoda tagjainak
részvételével nép- és nyelvismereti kvízeken, improvizatív, interaktív nyelvi és drámapedagógiai
feladatokban tehetik próbára tudásukat. A jelenleg folyó Erasmus+ projekt kutatási-fejlesztési
munkálatain keresztül megismerkedhetnek a cigány közösségek nyelvi és kulturális változatosságával,
ennek fontos oktatási vonatkozásaival, a romani nyelvi repertoár sokszínűségével és vizsgálati
módjaival, a két- és többnyelvűség szociolingvisztikai, kulturális, művészeti aspektusaival – szavakba,
mesékbe, ritmusba, zenébe ágyazva.
Helyszín: földszint 5-ös szoba

Kiállítók, előadók: Bartha Csilla (ELTE BTK – NYTK TENyeK), Hámori Ágnes (NYTK TENyeK), Lakatos
György és a Romano Glaszo – Emberi Hang és Művészeti Csoport, Rézműves Melinda (NYTK TENyeK),
Sztari Bernadett (NYTK TENyeK), Tarr Zoltán (NYTK TENyeK), Tima Péter (NYTK TENyeK), Tücsök
Dorottya (ELTE BTK PhD – NYTK TENyeK), Vajda Melinda (ELTE BTK PhD – NYTK TENyeK)

A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen
tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.

Alkalmazott nyelvészeti alumni találkozó és nyílt nap az ELTE BTK-n

2022. június 24-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Alkalmazott nyelvészeti és Fonetikai Tanszéke egész napos programsorozatot rendezett Alkalmazott nyelvészeti alumni találkozó és nyílt nap címmel. A Többnyelvűségi és Edukációs Nyelvészeti Kutatócsoportból többen is részt vettek a szakmai programban: Tima Péter és Tücsök Dorottya a poszterszekcióban mutatta be a kutatócsoportban végzett munkáját, Hattyár Helga és Bokor Julianna a kerekasztalok felkért hozzászólói voltak. Az előadásokon, a kerekasztalokon és a szakbemutatókon kívül egy tanszéktörténeti digitális kiállítást is láthattak az érdeklődők. A kötetlen hangulatú programon nagyszámú volt, leendő és jelenlegi hallgató, oktató vett részt. A teljes program ezen a linken megtekinthető: https://www.btk.elte.hu/…/plak%C3%A1t_r%C3%A9szletes_A2…

A Két- és Többnyelvűségi Diákműhely bemutatkozása az Egyetemi Anyanyelvi Napokon, a Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet diákműhelyeinek bemutatkozásán

2022. 04. 21-én, az ELTE BTK Egyetemi Anyanyelvi Napok programsorozatának keretein belül bemutatkoztak a Magyar Nyelvtudományi Tudományos Diákkör műhelyei. A játékos szakmai műhelybemutatón részt vett a Két- és Többnyelvűségi Diákkör is, melynek vezetője Bartha Csilla. Az érdeklődők az interaktív, közös hallgatói versenyen kívül az egyes műhelyek szakmaspecifikus tevékenységét is megismerhették, beszélgethettek az egyes tagokkal, kérdéseket tehettek fel saját kutatásaikkal kapcsolatban, és megismerhették a műhelytagok által végzett tudományos munka eredményeit, fejlesztéseit is. Műhelytagjaink közül résztvevők voltak: Mocsári Bernadett (ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola), Sztari Bernadett (ELTE BTK– NYTK NYANYI TENYEK), Tarr Zoltán (NYTK NYANYI TENYEK), Tima Péter (NYTK NYANYI TENYEK), Tücsök Dorottya (ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola – NYTK NYANYI TENYEK) és Vajda Melinda (ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola – NYTK NYANYI TENYEK). A rendezvényt élénk hallgatói érdeklődés övezte, mely kiemelkedően fontos a diákműhelyek jövőbeni utánpótlásának biztosításához, az egyetemi polgárok kutatásba való mihamarabbi aktív bevonódásához. A bemutató során az előadók beszámoltak a kutatócsoporti (NYTK – NYANYI – TENYEK) munkásságukról is, bemutatva az éppen zajló ERASMUS+: a Romani Digitális Tudástér: Innovatív romani–magyar digitális oktatási-kulturális kompetenciafejlesztés és segédanyag-csomag létrehozása regionális modellek alkalmazásával (2020-1-HU01-KA226-SCH-094146) című projekt munkálatait, céljait és eddigi eredményeit, tájékoztatva erről a felsőoktatásban résztvevő hallgatókat, oktatókat, az érdeklődőket.

Interaktív jelnyelvi műhelyfoglalkozások az Egyetemi Anyanyelvi Napokon (ELTE BTK)

A Többnyelvűségi és Edukációs Nyelvészeti Kutatócsoport (NYTK NYANYI TENYEK) az ELTE BTK magyar jelnyelv minorral közösen 2022. 04. 21-én az ELTE BTK Egyetemi Anyanyelvi Napok programsorozatának keretein belül megtartotta interaktív jelnyelvi műhelyfoglalkozását. A kétórás szakmai workshop során az érdeklődők kiscsoportos interaktív feladatokon, játékokon keresztül ismerkedhettek meg a magyar jelnyelvvel, a siket közösséggel, a többnyelvűséggel. Betekintést nyerhettek az ELTE BTK-n működő magyar jelnyelv minor működésébe, a Nyelvtudományi Kutatóközpont Többnyelvűségi és Edukációs Nyelvészeti Kutatócsoportjának –Esély projektjeibe, az ezekhez kapcsolódó fejlesztésekbe. A rendezvényen kialakított egyes állomások (összesen 6 állomás) a következő tematikákat ölelték fel: Egy kis jelnyelvtanulás: Mik azok a siketes jelek?; Interaktív kvízek a jelnyelvekről és a siket közösségekről; Egy kis jelnyelvtanulás: Interaktív oktatási anyagok jelnyelvtanulóknak; Mesék jelnyelven – Hogyan készülnek a jelnyelvi meseadaptációk? Online jelnyelvi szótárak: a TENYEK jelnyelvi szótári munkálatai; A TENYEK jelnyelvi oktatástámogató anyagai. Munkatársaink, oktatóink közül kiállítók voltak: Babutsán Rita (ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola – NYTK NYANYI TENYEK – BGéSzC Eötvös Loránd Technikum), Bartha Csilla (ELTE BTK– NYTK NYANYI TENYEK), Hattyár Helga (ELTE BTK– NYTK NYANYI TENYEK), Mocsári Bernadett (ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola), Nagyné Kiss Anna (ELTE BTK), Sztari Bernadett (ELTE BTK– NYTK NYANYI TENYEK), Tarr Zoltán (NYTK NYANYI TENYEK), Tima Péter (NYTK NYANYI TENYEK) és Tücsök Dorottya (ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola – NYTK NYANYI TENYEK). A workshopot élénk hallgatói érdeklődés övezte. A többnapos Egyetemi Anyanyelvi Napok programsorozatra az ELTE számos karáról érkeztek hallgatók, részvevők, közreműködők, a rendezvény minden évben a magyar nyelv hete programsorozatának részeként valósul meg.

Scroll to Top